A többség saját, családi vagy baráti szervezésben utazik.
Magyarországon tízből hét felnőtt nyilatkozott úgy 2007-ben, hogy az elmúlt tizenkét hónapban nem töltött 5 napnál hosszabb időt üdüléssel. Az utazók főként a határokon belül üdültek, a külföldi úti célok közül legnépszerűbbnek Horvátország bizonyult a GfK Hungária és a Szonda Ipsos Nemzeti MédiaAnalízis felmérésének 2007. évi adatai szerint.
A magyarok 73 százaléka – azaz tízből heten – nem üdült az elmúlt évben – állapítja meg a GfK Hungária és a Szonda Ipsos Nemzeti MédiaAnalízis felmérése a 2007. évi adatok alapján. Minden tizedik magyar belföldön töltött öt napnál hosszabb időt pihenéssel, három százalék saját bevallása szerint Horvátországba utazott, egy-egy százalék pedig a szomszédos Ausztriában, Romániában, illetve Görögországban vagy Olaszországban pihent.
Az életkori sajátosságok miatt egyébként vélhetően több szabadidővel rendelkező ezüstgeneráció – 50 éves és annál idősebb korosztályban – tagjainak körében némiképp magasabb (80 százalék) azoknak az aránya, akik az elmúlt egy évben nem üdültek. Akik utaztak, azok többsége 50 év felett is Magyarországon (10 százalék) igyekezett kikapcsolódni; a külföldi úti célok közül egy-egy százalékuk jelölte meg a teljes lakosság által is említett desztinációkat.
A felmérés terveket firtató kérdésére adott válaszokból kiderült, hogy honfitársaink 68 százaléka nem is tervez az elkövetkező 12 hónapban 5 napnál hosszabb üdülést. A lakosságon belül a második legnagyobb csoportot azok alkotják, akik az ország határain belül terveznek üdülést (14 százalék), úti célként 2-2 százalék említette Görögországot és Horvátországot, 1-1 százalék pedig Ausztriát és Olaszországot.
Arra a kérdésre, hogy „hogyan szokta megszervezni utazásait, ha 5 napnál hosszabb időre megy el”, az emberek 54 százaléka azt válaszolta, hogy egyáltalán nem szokott üdülni – ez az arány az 50 éves és ennél idősebbek körében 67 százalék. A tízből három magyar felnőtt mindig saját, esetleg családi vagy baráti szervezésben utazik – utazási iroda szolgáltatásait 1 százalék veszi igénybe mindig, és 3 százalék nyilatkozott úgy, hogy többnyire utazási iroda szervezésében megy üdülni.
Az aktív pihenés hazánkban még nem igazán elterjedt. Az adatok tanúsága szerint az üdülők 37 százaléka jellemzően a strandolást és napozást választja, tízből hárman várost néznek. Természetjárással és túrázással a felnőttek 17 százaléka pihen öt napnál hosszabb időtartamú üdülései során. A vízi sportoknak (vitorlázás, szörfözés, jet-ski) 6 százalék hódol, kerékpártúrákon 4, vízitúrákon 3 százalék vesz részt és a síelni, vagy snowboard-ozni is mindössze a 15 évnél idősebb felnőtt lakosság 2 százaléka szokott.
Kedvelt időtöltési forma üdüléskor a múzeum- és színházlátogatás, a barátoknál és rokonoknál tett látogatás, de a gyógyfürdők látogatása is.
Forrás: gfk.hu